Agents of Shield


 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Üdvözlünk Shield Frpg oldalán
Kedves idegen!

Magyarország egyetlen Marvel Shield témájú oldala ez. Oldalunk nem a teljes Marvelel foglalkozik, hanem a népszerű sorozattal a Shield ügynökséggel. Magyarországon is hatalmas sikert aratott, már szinkronnal is megtekinthető. Amerikában pedig nem rég ért véget a második évad. Izgalmas világ, rengetek lehetőséget tartogat a kedves regisztrálóknak. Ne habozz, keresd fel a karaktereket!



Oldalunk alapítása: 2015. 05.30

Mindent megtudhatsz..

Sok a kérdés azzal kapcsolatban hogy hol tartunk, milyen filmeket érintettünk eddig!


Sorozatban ahol járunk:
(Némi kitalációval.)

A shield még Nick Fury vezetésével működik. A hydra jelenleg megbújik a Shielden belül. Fitz, Simons, May, Skye, Ward, Raven E. Petrovn, Bobbi Morse Phil Coulson csapatában vannak Nick Furytól kapott gépen valamint a titkos hadiszálláson is. Nick Fury úgy véli a Hydra még nem tűnt el ezért megbízza Coulsont, hogy a hadiszálláson kémkedjen a csapatával utánuk. Megkéri Bobbi Morse ügynököt, hogy kémkedjen és, ha a Hydra bármilyen jelét találja épüljön be.


Világleírás
Filmek amiket érintettünk;


Hulk 1-2,
Thor 1-2,
Vasember: 1-2-3,
Amerika Kapitány: 1,
Bosszúállók első része



Amiket érinteni fogunk a játéktéren:
Amerika Kapitány: Tél katonája,
Bosszúállók: Ultron Kora.
Miket tervezünk játéktérre vinni? : Itt megtudhatod, hogy mik a terveink..


Új üzeneted jött?
Kukkants be!



We are Grounders
Vendég
Szer. Aug. 26, 2015 2:40 pm
Partner kereső
Daniel Whitehall
Szer. Aug. 26, 2015 2:23 am
- Echo -
Vendég
Szer. Aug. 19, 2015 11:30 am
CAELESTIS INFERNUM
Vendég
Szomb. Aug. 08, 2015 9:50 pm
St. Claire Hospital
Vendég
Hétf. Aug. 03, 2015 4:03 pm
The Change
Vendég
Vas. Aug. 02, 2015 11:56 am
Among the prison walls - Thor és Loki
Thor
Pént. Júl. 31, 2015 2:04 pm

Ki van itt?


Ügynökeink száma
A föld összes részén..


Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (67 fő) Szomb. Május 30, 2015 8:13 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Charlie & Stephan - Harry's Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 


Stephan Cooper

I am Inhuman
avatar
Agent of Shield
Felhasználó profiljának megtekintése
:

Hírnevem : 1
Play by : Eddie Redmayne
Csoportom : Inhuman
:




Szomb. Júl. 11, 2015 9:25 pm
Tárgy - Re: Charlie & Stephan - Harry's Pub






Charlie & Stephan

M
egszületett végre az elhatározás, nagyon nehezen, császármetszéssel lett kivágva belőlem, de remélem, hogy legalább egészséges lesz. De hogy megállok-e egy perc néma csendre, hogy emlékezzek arra, mi vezetett az út végéhez, amiről tudtam, hogy nem az, mégis lezárásnak éreztem? Olyan elhatározást hoztam, ami az eddigi legnagyobb. Ha a felemlegetett hasztalanság utolér, mint sánta kutyát a hazug ember, akkor el fogok süllyedni a letargia mocsarában, ahová még sosem estem be.
A szövegek felharsannak a mögöttem vonaglók torkából. Nagyon frappáns mondatokat alkottak a szövegírók, bejárják az érzelmi skálát, de úgy, hogy mindvégig megmarad az erő és nem úsznak el a nyavalygás tengerében, mint sok tiniknek való rockzenekar.
Ez az ismerős bariton....
A gyomrom görcsbe szorul, mintha romlott vadast nyeltem volna.
Az erő és a figyelem....ez az első dolog ami eszembe jut kettőnkről...
- Alacsonyan szállnak a szemétládák ... - halkan. cinikusan kommentálom a hallottak alapján, csörgés, bepofázás, majd az utolsó pohárral is lehúzom az italomat. Nem akarunk bajt...noh igen.
A véletlenek egyvelege...három, kettő...egy...zéró és omega tendencia.
A többit majd később, foglalkozzunk a jelen idővel!
Hallom a kitörő bunyót...mindez mögöttem...úgy 5 méterre zajlik. Sose szoktam a csata térre rohanni, hogy segítsek cimborámnak, általában a háttérben maradva Sakkozok őt irányítva. Hogy most is így lesz e? Nos, sose hagytam még cserben, ezután sem fogom.
Lassan hátra fordulok és figyelem a haverom ellenségét, mely utána nyúl, a mellettem lévő széket kapom kezembe és megcélzom a kétajtós szekrény kinézetű tagot. Akinek kissé vörös a feje.
- Hé, Red Bull! - az egyik célom a szokásos szóvarázslás, de a dühösebbiket tovább is akarom hergelni, hogy felindultságában szarvashibát lőjön agancsos bika helyett.
- A te halálos bűnöd az ultra nagy szájszerkezeted, amin több megtorolandó mondat röppent ki, mint szikla a kitörni készülő vulkánokból. - még mindig ülök, eltereltem a figyelmét Charlie-ról, ő pedig kitudja ütni, ha van rá lehetősége.
Aki pedig szelet vet, vihart arat és tőlem lehetnek ezek parasztok, vagy kések, kanalak, lesöpröm őket, mint a Grimm testvérek Andersent vesztés után...
Nem kell agyalni, hogy miért tettem. Mert jött, ösztönből... mert a haverom.






Vissza az elejére Go down


Charlie Kenward

I am Inhuman
avatar
Agent of Shield
Felhasználó profiljának megtekintése
:
Szintem : -
Hírnevem : 4
Play by : Channing Tatum
Csoportom : Inhuman (Zsoldos)
:



Pént. Júl. 10, 2015 9:25 pm
Tárgy - Re: Charlie & Stephan - Harry's Pub






Stephan & Charlie

M
ár elég hosszú ideje annak, hogy öreg barátomat a néhai jelzővel illetem, ha eszembe jut bárkinek is beszélni róla. Bár általában megtartom magamnak a szomorú részleteket, sőt gyakran még az érdekeseket is, hiszen nem vagyok az a fajta, aki saját magáról csacsog mindenkivel. Normál hétköznapokon annyi éppen elég, hogy ő volt, és nem hagyom senkinek sem, hogy ezt a témát feszegesse. Ki volt nekem Stephan? A legjobb barátom, a fivérem, aki előbb sejtette rólam, hogy nem hétköznapi ember vagyok, mint azt én magamról. Mindennél, még magamnál is többre tartottam. Megérdemelte volna az életet, sokkal inkább, mint én, és mégis a gonosz sors gúnyos fintora, hogy ő volt az, aki a robbanásban meghalt, míg én túléltem. Most valahol odafenn ül egy felhőn és biztosan rajtam nevet, azon hogy én élek, míg ő már a kukacokkal vacsorázik.
Mindkét információt a feletteseimtől kaptam. Bár előbbinek elég nyilvánvaló bizonyítéka, hogy még mindig ebben a mocskos nagyvárosban, a Férges Almában járok. New York a sosem alvó város, ahová egy jóindulatú gólya lepottyantott a Kenward családhoz, mégsem vált igazán otthonommá. Habár gyermekkorom évei örömben teltek, végül számtalan helyen, a külföldi állomásokon, bevetésekkel eltöltött évek megteremtették közöttünk az örökös távolságot, így nem lett hitvesemmé, bármennyire is csodálják mások. Most mégis itt vagyok, és hozzáteszem, hogy a családom tudta nélkül, félig már leszerelve, ami egy katonának olyan, mintha már félig a testére borították volna a fekete zsákot. Vissza és távol is tart magától a légierő, ez a csalfa nőszemély, akivel azt hittem örökre összekötöttem éltemet. Ám, amikor legutóbb beszélgetésre voltam hivatalos, melynek tipikus szakítós témája a nagy betűs közös jövő lehetősége vagy lehetetlensége volt, akkor egy kiképzői pozíciót ajánlottak fel számomra. A kiképzői pozíció olyan nekem, mint egy gyermekkori nadrág – szép emlékek fűznek hozzá, de már nem jön fel az izmos lábszáramon se, akkor mégis minek próbálnék belebújni? Természetesen, amolyan igazi amerikai életérzéssel beintettem. Sajnos minthogy Stephan barátom már nincs. Nincs olyan sem, aki pusztán jó baráti öröméből megvédje a seggem. Ezért, hogy végre jó példát is statuálhassanak velem, ahogy azt eddigi kicsapongásaim alkalmával nem tehették meg, olyan határozattal álltak elém, ami felér azzal, hogyha kicsit belelógatják az ember karját a vizes vödörbe, amíg alszik. Szóval most csalfa szeretőmmel a légierővel, se veled se nélküled játékba bocsátkoztunk. Én terepre akarok menni, hogy újra bizonyítsam férfias erőmet, de a pszichológusom még túl labilisnak tart ahhoz. Azt hiszi, hogy egy barát elvesztése olyan trauma számomra, hogy szükségem van még egy kis időre rehabilitálódni. Mintha nem töltöttem volna elég időt pihenéssel abba a titkos katonai kórházban, ahová a robbanást követően szállítottak. Így most végül, ahelyett, hogy újra állományba vettek volna, egy hosszú ideig tartó eltávot nyertem magamnak, melyet több hét semmittevést követően belátva, hogy unalmas a hétköznapi emberek hétköznapi élete, próbálok maximálisan kihasználni. Máris találtam magamnak munkát -mert munka nélkül nem ember az ember- és az új munkaadóm -aki egyébként csak úgy feketén ölelt a keblére- a pár új feladaton túl adott pár új „barátot” is, akik jobban ismerik New Yorkot, mint én, pedig többen közülük nem is honfitársaim.
Azt nem állítom, hogy nem voltam még ezen a helyen, de abban biztos vagyok, hogy már hosszú ideje annak, hogy nem járok el senkivel, de leginkább sehová. Mert minek és egyébként is: Kivel mozdulhatnék ki? Nincs egy állandó csajom. A kapcsolatokról az a véleményem, hogy csak púp az ember hátán. Pláne ezek a „Hát-nem-érted-meg,-hogy-ön-megvalósítani-akarok?” típusú csajok, akik mostanában a placcon vannak, és letörne a körmük, ha elmosogatnának egyszer vagy megstoppolnák a zoknimat, ha lyukasra járom. Hát nem értem meg azt a fene nagy világmegváltó elképzelésüket arról, hogy hol is lenne a helyük. Szóval, tőlük kiver a víz. Az új cimboráim között viszont egy némber se akad, hogy attól kellene tartanom, túl sokat kell innom, hogy legyen mit kiizzadnom. Így kényelmesen lealacsonyodhatok arra a szintre, amit a csibék csak Disznónak emlegetnek. Vagy még akár az alá is, ugyanis ezekkel az állatokkal, akikkel mostanság cimborálok nem lehet egy olyan kereket és színeset beszélgetni, mint amilyeneket elfilozofáltunk régen az élet nagy kérdéseiről öreg barátommal. Ezek csak vedelnek, rajonganak a sportért és minden nővel nagyon tudnák élvezni az életet. Rendben, elismerem, hogy azért az a szakadék mégsem olyan nagy közöttünk, hiszen ha így lenne, akkor most mégsem lennék velük itt, ahol félrészeg emberek amatőr darts bajnokságokat szoktak rendezni. Akkor valahol máshol lógatnám a lábamat, például belógatnám a csalimat a vízbe, és közben azon elmélkednék, hogy ez volt az egyetlen tevékenység, amire szinte lehetetlen volt Stephant rávenni.
Gondolataim végtelen óceánjából végül mégis sikerül az egyik baromnak kirántania, mivel észrevéve azt, hogy nem is figyelek rá, megrázza a karomat. Kényszeredetten felpillantok arany színben ragyogó éltető nedűmről.
- He? - Teszem fel neki a kérdést az értelmem legmagasabb fokán.
- Nem figyelsz, te, hogy a rák enné ki a beledet, hát neked magyarázok, figyeljé má'! - Úgy gesztikulál, hogy kevés híján lekever egy hatalmasat az egyik pincérnőnek, aki csak limbo tehetsége révén kerüli el a nem éppen önfeledt találkozás, amint Big Neot idézve kis túlzással, mondhatni szinte hanyatt dől, hogy sérülés ne érje. Tálcája viszont nem ilyen szerencsés, nem vett részt Matrix-os tovább képzésen, és hiába próbálná tulajdonosa jedi képességeit megidézni, a poharak és tartalmuk a szomszédainkon kötnek ki.
- Argh. - Némi artikulálatlan hörgés lesz a viszonzás, melyet egy nőies sikoly kísér férfi tüdőből. Ketten áldozatul estek a gerillatámadásnak, így rögvest megcsappan pincérnőnk rajongói tábora is.
- Hoppá. - Felhangzik mellőlem a hiéna nyerítés, egyetlen nyakigláb társamtól.
- Hoppá? - Kérdez vissza az egyik áldozat, kevés híján összeroppan ujjai között a söröskorsója. Szépen megtermett legény ő is, és valószínűleg agya sincsen elég, hogy rájöjjön, nem kellene velünk összeakaszkodnia. Unottan nyúlok az előttem heverő mogyorós tálka irányába, hogy pár szemet az arcomba hajítsak. Szórakozott mosolytól csillogó szemekkel pillantok a csinos pincérnő irányába. Látom, hogy kétségbeesésében azt se tudja, hogy hová kapjon, mit csináljon.
- Mi nem akarunk bajt, rendben? - Sietek a segítségére, gyorsan felállva az asztalunktól. Arra számítok, hogy ha ezt megússzuk ép bőrrel, akkor legalább egy telefonszámmal gazdagabb leszek.
- Nekem nem úgy tűnik. - Támaszkodik meg az asztalon az a szép szál legény, hogy ő is teljes mellszélességével álljon előttem.
- Lazíts, haver, nem szándékos volt. - Segít be az egyik haverom is, aki korábban hangos hahotázásban tört ki.
- Egyébként s többen vagyunk, szó' tedd vissza a s.gged. - Hangzik fel legyező karú szerencselovag haverom hangja is újra, hogy tovább javítsa a helyzetünket. Páran egyre érdeklődőbb pillantásokkal kezdenek minket mustrálni, többek között a biztonságért felelős teljesen hétköznapi kocsmatöltelékek is, akik nagyon szívesen megvernek bárkit, a tulajnak csupán annyi a kérése, hogy ezt házon kívül tegyék. Ők pedig vannak olyan kedvesek. Akarom én ezt?
- Tényleg nem akarunk balhét. Ennek itt csak túl nagy a szája. - Intek a srác felé, hogy nézzen már rá, mekkora szerencsétlenség, csak nem akarja kicsit megpaskolni a fejét az ökleivel?
- Nem ám, csak üljé' vissza a helyedre, jó kisfiú. - Vigyorog a hátam mögött az elmeháborodott, hogy csókolná meg az öklömet. Ha tudtam volna, hogy verekedni jövünk, nem dartsra készültem volna. Első ellenfelünknek sem kell több, hogy lendüljön az ökle. Karommal blokkolom a támadását, még mielőtt azt az idiótát agyoncsapja helyettem, majd megkínálom még egy gyomorszájon térdeléssel is, hiszen még jó kedvemben vagyok, egyenlőre nem szeretnék gonosz lenni. Azonban arra is figyelnem kell, hogy idő közben érkezik még társaságunk, és mi sem természetesebb, mint hogy éppen a békítő legyen az áldozat, ez is nekem akar esni. Hátrahagyom az elsőt, majd átbújok a második ellenfelem ütése alatt.






Vissza az elejére Go down


Stephan Cooper

I am Inhuman
avatar
Agent of Shield
Felhasználó profiljának megtekintése
:

Hírnevem : 1
Play by : Eddie Redmayne
Csoportom : Inhuman
:




Szer. Júl. 08, 2015 10:52 pm
Tárgy - Charlie & Stephan - Harry's Pub






Charlie & Stephan

E
lőkészítettem magamnak egy potya utat a városba, ennek fényében pedig nyúlok a bőrből készült kabátomért, felöltöm, aztán megigazítom a gallért.
Látom én is a mocskot, a hányadékkal és vérrel szennyezett, bűzlő, gennyedző fertőt, amit mi világnak hívunk. Bár még mindig a fejemben kattog főnököm hangja, azokkal a tetű kis reguláival. Ezért van ez a hűhő?
Na szóval ott jártam, hogy...
"Átlagos" nap, átlagos környezet, átlagos átlagosság – tehát minden végtelenül (és végzetesen is) átlagos. Ezzel viszont nincs is gond, hiszen vannak, akik ehhez szoktak hozzá, ez teszi ki az életük legnagyobb részét és köszönik szépen, de nem kérnek az átlagon felüli eseményekből. Kivéve persze, mikor nem a kérésen van a hangsúly, hanem sokkal inkább a kapáson, akarva-akaratlan a probléma teljes körítésével együtt szakad az ember nyakába.  
Elvégre ma totálisan nem turista-énképpel látogattam meg a helyet... Mondjuk szopacs, mert a „munkaköri leírásomban” az alkalmazkodási képesség követelményként van feltüntetve, így hát ezt teszem.
Ezen gondolatok folyományaként sötét fellegek gyűlnek a homlokomra, tekintetem elkomorul, ahogy az arcom is, és csak pillanatokkal később képes vagyok ismét felvenni a fonalat, hallgatni mindazt, amit a járókelők mondanak...Mindig feszül bennem egy fájdalom, amikor ki kell lépnem a váramból.
Önmagam vagyok. Megállíthatatlan vagyok.
Egy érme két oldala. Az érmét pedig az Istenek vetették fel a magasba pörögve, forogva, ez az Isten rálehelve döntötte el, ki melyik sorsot ki kapta. Pillanatnyilag úgy érzem magam, mint aki intravénásan bekapott egy pezsgőtablettát és most a véremben megindult az őrület.

Első utam természetesen a pulthoz vezetett, egy hanyag biccentéssel letudva a köszönést, kikértem 3 vodkát, tisztán, majd egy kezembe összefogva a kis poharakat elindultam az asztalok között. Utoljára szívok egyet az orromon. A fejemben nem épp barátságos – és filantróp – gondolatok kapnak szárnyra velük (mindenkivel) kapcsolatban.
Majd egy kényelmes helyre lassú fogyasztásba kezdek. Rezignáltan irányítom a figyelmem az itt lévők felé...sose szerettem a tömeget, ez ezután sem lesz másképp.
Nem tulajdonítok túl sok figyelmet a felfedezéseknek, amik egyszerre hatnak abszolút természetesnek és igencsak újszerűnek – a tudatom ugyan konfliktusba kerül önmagammal, de egy klisé elégnek minősül ahhoz, hogy ismét a jelenre koncentráljak, valamint a kéznél lévő feladatra.
Elégedett mosollyal dőlök hátra a székemben. Darts egyedül? Uncsi magammal nyerni és veszíteni egyszerre.
Előredőlök ültemben, a lábaim szétvetem, és a térdemre könyökölök, tenyeremben nyugtatva az állam, és szusszanok egy nagyot.
Miért nem kérdezek meg valakit? Mindenkiben van némi szégyenlősség, vagy legalábbis a megadott társadalmi konvenciónak való megfelelési igény, valamint ez persze a neveltetéstől is függ. Nálam mindez egykoron teljesen megfelelő rendben volt elkönyvelve és elmentve az agyamnak megfelelő részében, pont kellően beépítve a pszichémbe és a viselkedési szokásaimba. Standard.  
Nem,  nem vagyok skizofrén és más elmebetegség (vagy demencia – bár ez azért kétséges) sem súlyt egyébként „hibátlan” személyiségemet, de sajnos többször is kénytelen vagyok saját magammal beszélgetni: nem akarok ugyanis mások szintjéhez idomulni intelligencia terén (ez nálam az intelligens kommunikáció). Marad hát önmagam szórakoztatása... verbális értelemben legalábbis.  
Na nem mintha bármi gondom van azzal, ha a nagybetűs élet szembe jön velem az utcán, de egy időpontban mindössze egy entitás, avagy humanoid – legyen az élő vagy kevésbe vagy nagyon nem – okkupálhat, én, tehát egyes szám első személy, avagy a nagybetűs ÉN nem osztozom fizikai részecskéimben senkivel, sőt egyébként örülhetnek minden egyes rosttal és mindazzal, amit rost épít fel, hogy én, tehát az, aki vagyok engedi, s nem bünteti azt, hogy egyazon térben vételezheti be a szervezetébe az egyébként élethez szükséges oxigént, magyarán levegőt; de viszont ez a kegy azonnali hatállyal megvonható mindenkitől és bárkitől kivétel nélkül, annak okán, hogy én vagyok én, aki vagyok! Legurítok egyből két pohárral és elégedetten dőlök hátra. Hiányzik valami. Vagy pontosabban fogalmazva...a haverom...ezer éve nem kommunikáltunk. Meg kellene keresnem...vagy felhívni...







Vissza az elejére Go down



Agent of Shield



Tárgy - Re: Charlie & Stephan - Harry's Pub










Vissza az elejére Go down
 

Charlie & Stephan - Harry's Pub

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Where we belong || Harry Potter új generáció FRPG
» Charlie B. Monroe
» Part 14 / 7

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The S.H.I.E.L.D :: Helyszínek :: .-